2008. november 12., szerda

Kosztolányi, Szabadka és a Kalangya

Kosztolányi Dezső és szülőháza Szabadkán


I. rész

Kosztolányi Dezső többször és szívesen tett eleget a szerkesztői felkérésnek, hogy írjon cikket a Kalangya számára. S ennek oka nem csupán az irodalmi megfontolásban keresendő.
Más, mélyebb és titkosabb kötődések rejlenek és sejlenek e mögött:

Kosztolányi Dezső nem pusztán a születés tényével kapcsolódik a Vajdasághoz, azon belül Szabadkához.
A legszűkebb értelemben vett szülőföld adta élmények írói pályájának minden szakaszában át- meg átszövik művészetét.
1885-ben született Szabadkán, polgárcsaládban: apja a gimnázium igazgatója volt. Gimnáziumi tanulmányai befejezése után Bécsben kezdte meg egyetemi tanulmányait, valójában azonban csak 1905-1906-ban szakadt el szülővárosától, minthogy ezekben az években még a Bácskai Hírlap segédszerkesztője volt. Haláláig, 1936-ig azután Budapesten újságíró.
Első irodalmi sikereit a szabadkai gimnázium önképzőkörében aratta.
Érzelmi és irodalmi kötődése szűkebb pátriájához rendkívül erős, ezt bizonyítják levelei:
Most is Szabadkáról jövök, mint előbb. … Egyenesen a gyermekkoromba röpültem vissza és élem azt az érzelmi őséletet, amelyet azelőtt annyira kívántam…”
Szabadkán ért utol a leveled. Az egész vakációt úgy töltöttem el, hogy pár napra mentem csak fel minden héten Budapestre írni és dolgozni, s aztán ide menkültem furcsa lelki szenzációkat szerezni és szenvedni…”
Élményeim ma is gyermekélmények, és szenzációim gyermek-szenzációk. Ha életrajzot írnék magamról, csak a gyermek életrajzát írnám meg…” – olvashatjuk önéletírásában.
S hogy az írói von­zalom szülővárosához milyen erős volt, Esti Kornél rí­mei című verssorozatának egyik darabja is bizonyítja:

Gyermekkorom, mindig téged kereslek,
ha járom a poros-boros Szabadkát.
Mióta labdám elgurult itt,

nem ér az élet egy fabatkát.

A szegény kisgyermek panaszai
szintén a szabadkai gyermekélet képeiből áll össze. Sajátos családi album ez a verseskönyv. Ehhez nem pusztán a családi ház intimitásai tartoznak, hanem a Szabadka-képzet, s túl ezen Bácskáé, amely Kosztolányit ugyancsak foglalkoztatta.
A „sikkes novella- és tárcaírókkal” szemben, akik a vidám élet képeit festik, és meghamisítják a valóságot, ő így fogalmazott:
„Ideje, hogy lássunk. Látnunk kell ezt a kopár és mérges földet vi­gasztalanul, félszegen és meztelenül. Jöjjön egy író, aki nemcsak adomákat mond a bácskai kedélyről, de valami nagyot mer és akar. Itt ezer és ezer új tárgy várakozik rá…”
Szabadka-regények a Pacsirta (1924) és az Aranysárkány (1925) című művei is, az előbbi a dzsentri, utóbbi a polgári élet helyi mozzanataival van teli.
Mind a két regénye egyben tájrajzokkal is hi­telesíti szabadkai ihletését, ilyenekben különösen az Aranysár­kány bővelkedik: a diákélet és a kisváros hiteles képeivel találko­zunk bennük.

A Szabadka- és a Bácska-motívumok természetesen nem egyet­lenek Kosztolányi életművében; nem véletlen azonban, hogy legegyetemesebb mondanivalói mind az ilyen témákhoz kötődtek, s alkotói szakaszai mindegyikében döntő szerepet játszottak.

Forrás:
Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid története
Újvidék : Forum Könyvkiadó, p. 72-75.


II. rész

Kosztolányi Kalangyában megjelent írásai


Kosztolányi Dezső: Silus (elbeszélés)
Kalangya, III. évfolyam (1934. február) 2. szám, 85–164. p.


Kosztolányi Dezső: Milkó Izidor
Kalangya, III. évfolyam (1934. szeptember) 9. szám,609–688. p.


Kosztolányi Dezső: Hét kövér esztendő (elbeszélés)
Kalangya, III. évfolyam (1934. december) 12. szám,849–944. p.


Kosztolányi Dezső: Lángelmék
Kalangya, X. évfolyam (1941. december) 4. szám,261-263. p.
http://dda.vmmi.org/szamok/1941_04.pdf


KOSZTOLÁNYI-SZÁM:

Kalangya, V. évfolyam (1936. március) 3. szám, 145–224. p.

Kosztolányi Dezső: A holtak vonatja (vers)
Kosztolányi Dezső: Anyuska régi képe (vers)
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom (vers)
Kosztolányi Dezső: Prelúdium (vers)
Kosztolányi Dezső: Utolsó kiáltás (vers)
Kosztolányi Dezső: Asszonyarckép (vers)
Kosztolányi Dezső: Daltalan fa (vers)
Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most (vers)
Kosztolányi Dezső: Az apa (vers)
Kosztolányi Dezső: A pap (novella)
Kosztolányi Dezső: Öreg fa a Hyde-parkban (vers)
Kosztolányi Dezső: Zászló (vers)
Kosztolányi Dezső: Európa (vers)
Kosztolányi Dezső: Takarodó (vers)
Kosztolányi Dezső: A kalauz (vers)
Kosztolányi Dezső: Jégzajlás a Dunán (vers)
Kosztolányi Dezső: Utókor (vers)
Kosztolányi Dezső: Tréfa
Kosztolányi Dezső: Vendégség közben (vers)
Kosztolányi Dezső: Részlet Esti Kornél című művéből
Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről (vers)
Kosztolányi Dezső: Úriasszony (vers)
Kosztolányi Dezső: Seneca (részlet „Néró a véres költő” c. regényből)
Kosztolányi Dezső: Appendicitis

Ebben a számban rá emlékeznek:
Dr. Szirmai Károly: Az elmúlás költője
Babits Mihály: Emlék régi levelekből
Kállay Miklós: Kosztolányi Dezső, a forma misztikusa
Németh László: Kosztolányi Dezső
Schöpflin Aladár: Kosztolányi Dezső
Ambrus Balázs: Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Arató Endre: Távirat Kosztolányiról
Kolozsy-Csuka János: Látogatás Kosztolányi édesanyjánál
Kisbéry János: Technika és zsenialitás


Külön érdekesség:
Kosztolányi Dezsőné: Mert vén Szabadka áldalak
Kalangya, XII. évfolyam (1943. február) 2. szám,73-75. p.
http://dda.vmmi.org/szamok/1943_02.pdf

„Kosztolányinénak ezt a visszaemlékezést a szabadkai Kalangya matinén kellett volna feolvasnia, de előadása technikai okok miatt, sajnálatunkra elmaradt.”

Nincsenek megjegyzések: