SZENTELEKY KORNÉL a két világháború közötti korszak legmarkánsabb, legkiemelkedőbb, a délvidéki irodalom alakulásában legnagyobb szerepet játszó egyéniség. Kivételes jelentőségét már a húszas évek elején elismerték kortársai, akik a vajdasági irodalom Kazinczy Ferencét tisztelték benne, a harmincas években pedig már irodalmi társaságot alapítottak nevével.
ÉLETE.
A görögkeleti egyházi anyakönyv szerint Sztankovics családnéven 1893. július 27-én [a görögkeleti naptár szerint júl. 15-én] született Pécsett, majd egy rövid erdélyi tartózkodás után szüleivel Zomborba került, mely gyermek- és ifjúkorának városa lett. Érettségi után Budapesten tanult, 1916-ban - már árván, mert apja korán meghalt - szerezte meg orvosi diplomáját. A háború végén a magyarországi Garán volt orvos, majd 1920-ban hazaköltözött, és Szivácon kapott állást; itt élt és dolgozott haláláig. Sokat betegeskedett, többször utazott külföldre tüdőbaját gyógyítani, a gyógyulás reménye nélkül. 1933. augusztus 20-án halt meg Szivácon.
A KÖLTŐ.
A „szomorúság és a fájdalom" költőjének nevezték már a húszas években. Verseiben és prózaversszerű írásaiban is azt hirdette, hogy az Élet és a Szépség a vágyak világában, a mediterrán „Napfényországban” van, a költő pedig a csúnya valóságban kénytelen élni. A húszas években találta meg költői tájait is: az egyiket, amelyikben élni lenne jó, s a másikat, amelyben élni kényszerül. Verseskönyve ugyan soha nem jelent meg, de az Úgy fáj az élet (1925) című könyvének lírai prózájában is ez az élménye fogalmazódott meg.
A REGÉNYÍRÓ.
Két regénye is a fenti érzelmi és gondolati ellentétekre épült. A Kesergő szerelem című kisregényét még a kezdő, éppen Pestre érkezett egyetemista írta 1914 tavaszán, de csak évekkel később látott napvilágot A Hét című lapban, amelynek állandó munkatársa volt, majd könyv alakban is 1920-ban. Az Isola Bella című regénye (1931) az utolsó nagyobb lélegzetű alkotása. Önéletrajz ez is, mint a Kesergő szerelem. Az egykori kritika szerint az Isola Bella „a legbensőbb lelki élet eseményeinek a meséje".
A két regény megírása közötti időszakban született elbeszélései, tárcái, reflexiói zömükben a kisvárosi polgári lét villanásait örökítették meg.
TANULMÁNYAI.
A Hét becsült és szorgalmas kritikusa és a képzőművészeti élet krónikása volt, de írt orvosi szaktanulmányt is. A kortárs európai művészetekben lejátszódó események foglalkoztatták nagyobb lélegzetű Törekvések és irányok a modem művészetben című tanulmányában, és elemzte a verbászi Pechán József festészetét Színek és szenvedések cím alatt. Előbbiben a tízes és a húszas évek képzőművészeti, irodalmi, zenei törekvései felett tartott szemlét, és a kereső, új utak és lehetőségek után kutató művészet jogosságát hirdette.
A délvidéki irodalmi élet szempontjából jelentősek azok a tanulmányai és vitacikkei, amelyeket működésének utolsó öt esztendejében írt. Tanulmányírói, kritikai munkássága sokirányú és változatos volt. Figyelme a magyar irodalom jelenségein éppúgy elidőzött, mint a világirodalmi vagy sajátosan vajdasági és jugoszláv irodalmi kérdéseken és jelenségeken, még nyelvi kérdésekről is értekezett.
A SZERKESZTŐ.
Irodalmi, kritikai munkájától elválaszthatatlan szerkesztői tevékenysége. Szerkesztett folyóiratokat: 1928-ban megindította a Vajdasági Írást, majd ennek megszűnte után a Mi Irodalmunkat, végül 1932-ben a Kalangya c. folyóiratot. Bevezetőivel pedig rangos könyveket mutatott be, például Herceg János első novelláskönyvét, Balázs G. Árpád Ady-illusztrációinak könyvét. Ugartörő, irodalomalapító, antológiákat szerkesztő, könyvsorozatokat indító, a szerb irodalom értékeit fordító. Folyóirataiban minden értéknek helyt adott. Az önálló vajdasági irodalom felnevelése mellett hidat kívánt építeni a magyar, a szerb és a horvát kultúra és a különböző országokban élő magyar kisebbségek szellemi és művészi törekvései között.
Ezt az irodalmi (kisebbségi, politikai) programot egy olyan ember hirdette meg, aki maga is egy asszimilált család sarja volt: apja, Sztankovics György temesvári, anyja Koszica Teréz pedig baranyai szerb család leszármazottja, őt magát is egy görögkeleti pópa keresztelte meg. A Vajdaságban az egyik nemzetből a másikba való átjárás nem ritkaság, különösen a többségibe. Szenteleky azonban akkor is megtartotta felvett magyarságát, amikor ebből semmilyen haszna nem származott, ellenkezőleg, csak kárára volt.
A halála után eltelt évtizedekben szerepvállalásának megítélése időszakonként változott, de példamutatása az idő múlásával mintha egyre nagyobb nyomatékot kapna.
MŰVEINEK KIADÁSAI:
- Szenteleky Kornél irodalmi levelezése 1927-1933. Zombor-Budapest, 1943
- Holnap-holnapulán. . . (elbeszélések) Újvidék, 1944
- Ugartörés (tanulmányok), Újvidék, 1944
- Krónikák, Újvidék. 1944
- Isola Bella (regény, 2. kiadás). Újvidék, 1944
- Gesztenyevirágzás (Szenteleky Kornél válogatott írásai), Újvidék, 1963
- Egy fáradt szív szerelmei (egybegyűjtött írások 1914-1920), Újvidék, 1988
Összegyűjtött művei a Forum Kiadó Hagyományaink sorozatában jelentek meg öt kötetben:
- Egy fáradt szív szerelmei, 1988
- Nyári délelőtt, 1993
- Szerelem Rómában, 1995
- Új életformák felé, 1999
- Új lehetőségek – új kötelességek, 2000
Források:
Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid története
Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000)
Magyar életrajzi lexikon 1000-1990 Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. III. P–ZS.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése