1932 és 1944 között megjelenő vajdasági irodalmi folyóirat.
Újvidéken indult, majd Szabadkán (1933 szeptemberétől), Újverbászon (1937 áprilisától) és Zomborban (1941 decemberétől) jelent meg.
Alapító szerkesztő: Szenteleky Kornél (1932/1–1933/7).
Szerkesztők:
Szirmai Károly, Kende Ferenc, Radó Imre (1933/8–1934/2),
Szirmai Károly, Kende Ferenc (1934/3–10),
Szirmai Károly, Kende Ferenc, Herceg János (1934/11–1935/4),
Szirmai Károly, Kende Ferenc (1935/5–1937/1),
Szirmai Károly, Draskóczy Ede (1937/2–1941/12),
Herceg János (1942/1–1944/6).
1942-től a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség Irodalmi-Kulturális Szemléjeként jelent meg Délvidéki Irodalmi és Művészeti folyóirat alcímmel.
Az 1943/4. számtól a borítón látható a Szenteleky Társaság 1943 feliratú körpecsétje.
Előzménye az ugyancsak Szenteleky szerkesztésében és programja szellemében megjelent
Vajdasági Írás (1928–29) és
A Mi Irodalmunk (1930–33).
Munkatársai:
Adorján András, Bencz Boldizsár, Berényi János, Börcsök Erzsébet, Csuka János, Cziráky Imre, Dudás Kálmán, Farkas Geiza, Fekete Lajos, Kázmér Ernő, Kisbéry János, Kristály István, Laták István, Markovich (Majtényi) Mihály, Polácsi János.
Rovatai, melyek a szépirodalmi szövegek mellett többnyire rendszertelenül jelentkeztek:
Láthatár
Kisebbségi Szemle
Kisebbségi Kultúrélet
Irodalmi Szemle
Téka
Könyvek
Képzőművészet
Színház
Időnként eseményhez, íróhoz kötődő számot adott ki:
1933/5: a dubrovniki PEN Kongresszus tiszteletére
1933/8: Szenteleky Kornél emlékére
1934/9: Milkó Izidor emlékére
1936/3: Kosztolányi-szám
------------------------------------------------------------------------------
Írók és művek kalangyába gyűjtésének elve hívta életre a délvidéki magyar irodalom létrejöttének második évtizedében.
A Kalangya című irodalmi folyóirat első száma 1932. május 1-jén jelent meg.
A cím egyúttal programot is jelentett, miként azt a lap jelszava is hirdette:
„Gyűjtsd a termést kalangyába!"
Az új folyóirat célkitűzéseit Szenteleky Kornél fogalmazta meg
Köszöntjük az olvasót című bevezetőjében.
A Kalangya történetének három korszakát különböztetjük meg.
Az első négy évfolyamra (1932-1935) lényegében Szenteleky Kornél személye és programja nyomta rá bélyegét, itt érvényesült hagyománya is a legegyértelműbben.
Nyílt, egyszerre négy irányban is intenzíven tájékozódó ekkoriban a Kalangya:
- a jugoszláviai magyar irodalom alkotói munkásságát közvetíti;
- figyeli a délszláv irodalmakban lejátszódó folyamatokat és az irodalmi élet új eseményeit;
- kapcsolatokat épít az anyaországi és erdélyi irodalmakkal,
s olyan írókat is közöl, akik akkor még kezdők, ám később jelentős alkotói lesznek a magyar irodalomnak (Radnóti Miklós, Veres Péter, Szentkuthy Miklós),
több jelentős Németh László-mű a Kalangyában lát napvilágot:
Ember és szerep (1933/11, 12–1934/1–12),
VII. Gergely (1939/3, 4–5),
Papucshős (1939/7–8, 9) c. drámái, közli
Radó Imre Mélypont alatt (1933/1–34/12),
Havas Károly Öreg ház a csirkepiacon (1939/7–8–1940/10) c. regényeket, s mind e mellett - figyeli a világirodalmat is.
A második, körülbelül az 1936-1941 közötti időszak a Kalangya válságának, majd irányváltásának a korszaka:
Szirmai Károly, aki Szenteleky Kornél halála után szerkeszti, lépést akar tartani a harmincas évek irodalmi-szellemi fejleményeivel, s többek között harcot indít a dilettantizmus ellen.
Ennek a következménye, hogy a Kalangya színvonala magasabb, emelkedettebb, de munkatársainak tábora megcsappan, kimondottan szépirodalmi jellege is megváltozik, s a tanulmány és a könyvbírálat kap nagyobb teret.
E korszak legjelentősebb vállalkozása Madách Imre Az ember tragédiája új szerb nyelvű fordításának megjelentetése a magyar-szerb kulturális együttműködés erősítésére, valamint a Híddal és a baloldali jugoszláviai magyar írókkal való egyezmény létrehozása.
A Kalangya ezekben az években anyagi nehézségekkel is küzd, több évfolyama foghíjasán jelenik csak meg.
A harmadik, 1941 és 1944 közötti korszaka a megszállás idejére esik.
Ebben az időben Herceg János szerkeszti a Kalangyát, s a folyóirat ki nem mondott, ám annál inkább látható programja a regionalizmus képviselete, hirdetve a magyarok és szerbek életének sorsközösség jellegét: ismertetői felölelik az egykori szerb irodalom egyéniségeit, a fordítások révén pedig a szerb hősdalokkal, horvát és szlovén írókkal ismerkedhetnek meg a folyóirat olvasói.
A Kalangya utolsó száma 1944 nyarán jelent meg.
Bejegyzések
